Elérkezett a 18. hét vége, ismét egy újabb lehetőség sportfogadó-tőkénk gyarapítására.
A mostani hétvége nagyon sok olyan mérkőzést tartalmaz, amelyet meglátásom szerint érdemes megfogadni.
Nézzük melyek ezek a lehetőségek!
Kombináció: Middlesbrough - Man. United és Chelsea - Fulham
Tipp: 2 (Man. Utd) és 1 (Chelsea)
Szorzó: 2,325
Indoklás: A Manchester vezeti az angol bajnokságot, sikerrel vette a szerdai BL-elődöntőt, így minden bizonnyal legyűri aktuális ellenfelét a hétvégén. A Manchester legutóbbi 10 meccséből hetet nyert idegenben, míg a Middlesbrough legutóbbi meccséből csupán 9 pontot termelt. Amúgy sem tekinhetők túl erősnek hazai pályán, jól mutatja ezt, hogy a bajnokságban 17 hazai meccsükből csupán ötöt nyertek meg. A Manchester Gary Neville és Rio Ferdinand hiányzik majd, míg hazai oldalon Pogatetz kiesése a védelemből okozhat gondot.
A Chelseanek reális esélye van befogni az előtte tanyázó Liverpool, illetve akár a Manchester csapatát is, de ehhez minden hátralévő meccset hozniuk kell. A Fulham eddig csak kétszer tudott vendégként győzni a bajnokságban, a Chelsea viszont legutóbb még novemberben kapott ki otthon az Arsenaltól. Gondot jelenthet Deco, Carvalho és Joe Cole kiesése.
Portsmouth - Arsenal
Tipp: 2 (Arsenal)
Szorzó: 2,05
Indoklás: Az Arsenal legutóbb tavaly novemberben vesztett a bajnokságban, az utóbbi két hónapban pedig nagyon belelendültek a gólgyártásba az ágyúsok. A legutóbbi 7 meccsükön 22 gólt lőttek és 19 pontot szereztek. Igen lehengerlő teljesítmény. A Portsmouth egy gyengébb középcsapat, akinek az ilyen meccseken nem sok babér terem. Niko Krancjar, Kaboul és Bouba Diop hiányzik az egyik oldalon, míg van Persie, Clichy és Gallas a másik oldal. Nem lennék meglepve, ha ismét Arsavin klasszisa döntene a meccsen.
Lorient - Lille
Tipp: 2 (Lille)
Szorzó: 2,45
Indoklás: Míg a Lorient már biztosan bennmaradt és nem igazán befolyásolnak az utolsó fordulók a csapat helyzetén (a csapat a 9-15 hely között végez valahol), addig a Lille-nek élet-halál kérdése a következő találkozó. Négy ponttal vannak ugyanis lemaradva a negyedik PSG mögött. Ez a távolság még behozható a hátralévő 5 fordulóban, de ehhez ezt a meccset most hozniuk kell.
Az utolsó 3 meccse egyik csapatnak sem sikerült jól, ezért minden bizonnyal mindketten bizonyítani szeretnének majd szurkolóik előtt. A Lorient helyzetét nehezíti, hogy 5 olyan játékosuk sérült, aki legalább 10 meccset játszott idén. A Lille oldalán mindenki harcra kész, aki számít.
St. Etienne - Nancy
Tipp: 2 (Nancy)
Szorzó: 4,25
Indoklás: A hétvége egyik legjobb fogadási lehetősége ez a meccs. A St. Etienne csapatán igen nagy a nyomás, köszönhetően, hogy a bajnokságból már csupán 5 forduló van hátra és jelenleg kieső helyen tanyáznak. Az eddigi hetekben nem sikerült túlzottan magas szinten teljesíteniük - 6 meccs, 5 vereség - a nagy nyomás alatt. Tovább nehezíti a helyzetüket, hogy rengeteg a sérültjük (7 olyan játékos van, aki legalább 10 meccset játszott eddig a bajnokságban), közülük is különösen veszélyes Payet, Matuidi és Dernis hiánya.
A Nancy a legutolsó három meccsét nyerte és ez a jó formájuk remélhetőleg a hétvégén is kitart.
Szerintem a 4,25-ös prémium szorzóért ez a meccs feltétlenül megéri a fogadást.
Kombináció: Bielefeld - Stuttgart és Schalke 04 - Leverkusen
Tipp: 2 (Stuttgart) és 1 (Schalke 04)
Szorzó: 3,24
Indoklás: A Stuttgart szárnyal idén, egy Werder elleni kisiklást leszámítva nagyon gólerős és hatékonyan játszanak a Bundesligában. A legutóbbi 5 meccsüket megnyerték, köztük olyan ellenfeleket, mint a Hertha vagy a Hamburg. Egyedül a védő Tasci hiányzik mindenki más egészséges. A Bielefeld a kiesés ellen küzd, de ezen a meccsen nem sok sanszuk lesz.
A Schalke szintén nagy formában van, négy meccset nyertek zsinórban. Ha el akarják érni az európai kupahelyezéseket, akkor ezt a meccset egész egyszerűen hozniuk kell. Jermaine Jones és Bordon sérült a hazaiaknál, a vendégeknél mindenki egészséges. Ezt a meccset meglátásom szerint a motivációs tényezőkbeli különbség fogja eldönteni a hazai csapat javára.
Kombináció: Frankfurt - Dortmund és Wolfsburg - Hoffenheim
Tipp: 2 (Dortmund) és 1 (Wolfsburg)
Szorzó: 3,375
Indoklás: A Dortmund kirobbanó formában játszik az utóbbi hetekben, jól jelzi ezt a legutóbbi 5 győzelem. Nem utolsó sorban kiemelendő, hogy a Dortmund a harmadik legjobb csapat a Bundesligában az idegenbeli meccsek tekintetében. A Frankfurt úgy fest bennmarad, de a 11-13. helyért való küzdelem nem lehet túl motiváló. A Dortmundnál a régóta sérült Hummels nem lesz a csapatban, míg a Frankfurtnál 5 rendszeresen lehetőséget kapó játékos is a lelátóra kényszerül sérülések miatt.
A Wolfsburg vezeti a Bundesligát, és hosszú idő után megint reális esélye van bajnoki címet nyerni. Ehhez azonban az ilyen hazai meccseket hozni kell, nincs mese. A Hoffenheim az idén siralmasan teljesít, csupán a Cottbust győzték le február elején, azóta vereségek és döntetlenek borzolják a kiscsapat szurkolóinak idegeit. A Hoffenheim 7 fontos szerepet betöltő játékosa sérült (pl.: az 5 gólos 4 gólpasszt adó Carlos Eduardo).
Numancia - Malaga
Tipp: 2 (Malaga)
Szorzó: 2,2
Indoklás: Ezen a meccsen két tényező lesz döntő. Egyrészt a játékosok kvalitásaiban lévő eltérések, ami alapján a Malaga egyértelműen sokkal jobb. Másrészt a csapatok motiváltságban való eltérése. A Numancia szinte biztos, hogy kiesik, míg a Malaga egy pontra van az európai ligát jelentő hatodik helytől. Fontos még kiemelni, hogy a Malaga a negyedik legjobb csapat a spanyol bajnokságban, 16 meccsből eddig hetet sikerült vendégként megnyerniük.
A fenti tényezők miatt nem kérdéses melyik csapat a találkozó favoritja.
Villarreal - Sevilla
Tipp: 2 (Sevilla)
Szorzó: 2,7
A Sevilla négy meccset elvesztett zsinórban, pedig az egyik legerősebb játékoskerettel rendelkező csapat a spanyol bajnokságban. A játékosok minden bizonnyal égnek a bizonyítási vágytól és szeretnék megtartani az előkelő harmadik helyet a bajnokságban. Az esélyeiket javítja, hogy Senna és Cazorla is sérült a sárgáknál. Meglátásom szerint képesek lehetnek legyőzni az amúgy jó formában lévő Villarrealt.
A meccs, ahogy mondani szokás háromesélyes, de a Sevilla eddigi idegenbeli teljesítménye (16 meccs: 8 győzelem, 4 döntetlen, 4 vereség) megéri a rizikót.