Wilco van Buuren

Ha egy évvel ezelőtt kérdezzük meg az átlagos magyar futballrajongót ki is Wilco van Buuren, nagy valószínűség szerint senki nem tudta volna a választ.

Mára ez a helyzet megváltozott és Wilco van Buuren a magyar labdarúgás egyik ismert, azonban igen megosztó személyiségévé lépett elő.

Ahogy eddig, úgy most is fontosnak tartom nem csupán a végkifejletet vizsgálni, hanem feltárni és kielemezni a történet egészét, valamint egy alternatívát kínálni a jövőre nézve.

Játékos- és edzői múlt

Wilco van Buuren egy rövid és nem túl sikeres játékos pályafutás után kezdett bele edzői munkájába. Játékosmúltjához olyan klubok köthetők, mint az Ajax, a PEC Zwolle, a Willem II avagy a Den Haag.
A felsoroláshoz fontos hozzátenni, hogy az Ajax együttesében három esztendő alatt, mindösszesen kilenc alkalommal ölthette magára a piros-fehér csíkos mezt, vagyis van Buuren-t jóindulattal sem nevezhetjük a holland futball egyik korszakos alakjának.

Természetesen számtalan példa van arra, hogy egy sikertelen játékospályafutás után valódi klasszissá válik valaki edzői karrierje során, elég csupán a jelenlegi futballvilág egyik legmegosztóbb személyiségére, José Mourinho-ra gondolni.

Kövessük tovább "hősünk" történetét.
27 éves korában bekövetkezett súlyos sérülése után sem távolodott el a zöld gyeptől. Edzői pályafutása rövidebb-hosszabb állomásai során megfordult többek között a Willem II, a Waalwijk, az Ajax és a NEC csapatánál is, de eltöltött egy rövidebb időszakot Bahreinben is. Elsődleges feladatai közé a játékosmegfigyelés, illetve az ellenfél csapatainak feltérképezése tartozott, de edzett néhány fiatalabb utánpótlás csapatot is.

A Felkérés

Rohamléptekkel el is érkeztünk történetük első mozzanatához, 2008 nyarához. Ekkor történt , hogy Kisteleki István - az utóbbi évek talán legkarakánabb, azonban talán egyik legnépszerűtlenebb futballvezérként - megbízta "hősünket", hogy lássa el a teljes magyar utánpótlás-válogatottak vezetésére létrehozott szakmai stábot. Ha valaki ezen a ponton felteszi magában a kérdést, hogy "Miért pont Ő?", csupán azt válaszolhatjuk, hogy jogos a kérdés.

Kisteleki István minden bizonnyal szent meggyőződését követve, úgy érezte csak a külföldi szellemiség és mentalitás meghonosításával lehet esély Magyarország számára a futball-elithez történő felzárkózásra és ennek szellemében döntött a szakember mellett.

Ez egy viszonylag korrekt, védhető, sőt támogatható álláspont... lenne...  De sajnos a nemes cél során nem a megfelelő eszközhöz nyúlt a magyar futball jelenlegi első embere.
A fő gond, hogy a válogatási szempontok során nem a nemzetiség, hanem a szakmai múlt kellett volna, hogy döntő legyen.
Kisteleki azonban, ahelyett, hogy megfizetett volna egy valóban világklasszisnak számító holland, olasz, vagy bármilyen európai szakembert, hallgatott Jámbor László tanácsára és Wilco van Buuren mellett döntött.

Az ember érzése ekkor kicsit olyan volt, mint amikor egyes magyar klubtulajdonosok beállítanak a téli vagy a nyári átigazolás során egy harmad- vagy negyedosztályú brazil focistával és beleképzelik a következő generáció brazil válogatottját. Aztán eltelik egy év és ráébrednek, hogy egy ugyanolyan szerencsétlent vettek, csak pluszba bajlódhatnak a portugál nyelvvel az edzésen és pátyolgathatják kis kedvencüket, hogy aklimatizálódjon a magyar körülményekhez.
 

De térjünk vissza Wilco van Buuren megbizatásra. A feladat főleg a három korosztály miatt tekinthető igazán jelentősnek.
Egyrészt az újonnan alapított magyar futballakadémiák játékosaiból álló u17-es korosztály, az u19-es korosztály, amely számos külhonban pallérozódó reménységet tudhat soraiban (Gulácsi (Liverpool), Tamási (Udinese), Bajner (West Ham), Varga (Brescia)), valamint az utánpótlás-képzés kirakatcsapatának számító, nagyrészt a 2008-as csehországi u19-es EB-n bronzérmet szerző csapatot jelentő u20-as korosztály került ekkor a holland edző kezei alá.

Változtatások

Elsőre azt hinné az ember, hogy ha ennyire reményteli a jövő, és utánpótlás-csapataink olyan eredményeket érnek el, mint az EB bronzérem, akkor a cél csak is az lehet, hogy a keretet egyben tartsuk és lehetőséget adjunk a korábban már bízonyított szakembereknek, hogy a sikeres utat tovább folytatva minél jobb körülmények között folytathassák a megkezdett munkát.

Nálunk ez nem így zajlott.
Elbocsátások, átszervezések és a teljes utánpótlás-válogatott koncepció újrastrukturálása vette kezdetét.

Kitalálták, hogy az u19 és az u17-es válogatottak számára 2009 elejétől kezdve, minden héten két és fél napon keresztül készüljenek együtt a válogatott csapatok, kiváltva ezzel számos futball-akadémiák haragját.

A kritikák és a kétkedő hangok ellenére, a vezetők kiálltak koncepciójuk mellett és azt hangoztatták az eredmények hamarosan bebizonyítják a rendszer sikerességét és csapataink a nemzeti trikolorhoz méltó módon fogják képviselni hazánkat a korosztályos EB-selejtezőkön.

Nézzük hát, hogyan teljesítettek csapataink

Eredmények

Az u17-es csapat EB-selejtezői, helyszín: Magyarország, dátum: 2009 03. 25. - 03. 30.

• Magyarország - Szerbia 0:1
• Magyarország - Portugália 0:1
• Magyarország - Anglia 0:2

3 mérkőzés, 0 pont, 4. hely a csoportban, 0:4 gólkülönbség.

Az u19-es csapat Eb-selejtezői 2008 őszén, a "Buuren felkészülési-módszer" bevezetése előtt (Sisa Tibor lemondása után)

• Magyarország - San Marino 6:0 (EB-selejtező)
• Magyarország - Azerbajdzsán 1:0
• Magyarország - Skócia 0:1

3 mérkőzés, 6 pont, 2. hely, továbbjutás, 7:1 gólkülönbség.

A világbajnokságra készülő, nemrég U19-es EB bronzérmet szerző, u20-as válogatott eredményei (Alpok-Adria kupa):

• Szlovákia - Magyarország 4:1
• Magyarország - Szlovénia 2:1
• Horvátország - Magyarország 1:1
• Olaszország - Magyarország 3:0
• Magyarország - Szlovákia 0:0
• Magyarország - Horvátország 0:2

6 mérkőzés, 5 pont, 4:11 gólkülönbség.

Magyarázzuk a bizonyítványt

A kudarcok benne vannak a futballban.
Manapság a legnagyobb csapatok sem mehetnek biztosra senki ellen. Fontos azonban, hogy amikor szükség van rá, akkor kritikusak tudjunk lenni önmagunkkal szemben is.

Wilco van Buuren-nek sajnos ez nem tartozik az erősségei közé.

Nézzük az utánpótlás-vezér reakcióit egyes vesztes mérkőzések után.

"Az első félidőben mi irányítottuk a játékot, megszereztük a vezetést, és próbáltuk növelni az előnyünket...voltak lehetőségeink, de ezekkel nem tudtunk élni" (U20, Szlovákia - Magyarország 4:1, forrás: mlsz.hu; 2008. 10. 15.)

"Az eredmény nem tükrözi teljes mértékben azt az elszántságot, amellyel játékosaim a mai napon pályára léptek" (U20, Olaszország - Magyarország 3:0, forrás: mlsz.hu, 2009. 02. 11.)

"Játékban egyenrangú partnerek voltunk, az első félidőben ziccereket dolgoztunk ki, vezetést szerezhettünk volna, de a kapu előtt rendre rossz megoldásokat választottunk" (U20, Magyarország - Horvátország 0:2, forrás: mlsz.hu, 2009. 03. 31.)

"Ellenfeleink két, szerencsésnek nevezhető gólt szereztek, fiataljaink saját bőrükön tapasztalhatták, hogy nagyobb alázattal és határozottabban kell futballozniuk" (U19, Szlovénia - Magyarország, forrás: mlsz.hu, 2009. 03. 24.)

"Többet érdemeltünk a vereségnél, hiszen csapatunk nem futballozott rosszul" (U17, Magyarország - Portugália, forrás: mlsz.hu, 2009. 03. 27.)

A fenti idézetek jól jelzik, hogy Wilco van Buuren nem csak a csapat felépítésére nem volt képes, de a kudarcokkal sem volt képes őszintén, vezetőhöz méltó módon szembenézni...

Nevetséges, hogy 3-4 gólos vereségek után az ellenfél szerencséjével, illetve a mi óriási pechjünkkel próbál meg kibújni a felelősségvállalás alól.

Összegzés

12 mérkőzés, 11 pont, 3 győzelem (San Marino, Azerbajdzsán, Szlovénia), 2 döntetlen, 7 vereség. Ez eddig Wilco van Buuren magyarországi mérlege.

Meglátásom szerint ez a történet a következő módon fogalmazható meg a legegyszerűbben: hoztunk egy ismeretlen, külföldi edzőt, akit a holland stílus hős lovagjaként aposztrofáltak a magyar futball vezetői érkezése idején a médiában.

A mérsékelten tapasztalt, utánpótlás terén eddig semmilyen komoly eredményeket fel nem mutató szakember hamar letette névjegyét a magyar futball asztalára, megmutatta a kétkedők számára, hogy a holland futballközegben dolgozni és a magyar labdarúgásban meghonosítani a mostanában oly népszerű "holland modellt" közel sem ugyanaz.

U17-es csapatunk a közel két hónapnyi együtt készülés eredményeképpen nulla ponttal és lőtt gól nélkül szégyenült meg hazai közönség előtt az EB-selejtezők során.

U19-es csapatunk egyelőre csak a kötelezőnek tekinthető előselejtezőn van túl, ahol hozta a minimumot, leszámítva egy váratlan skótok elleni kudarcot. A nagy erőpróba számukra a következő EB-selejtezők lesznek.

U20-as csapatunk szégyenteljes teljesítménye az Alpok-Adria Kupa keretein belül pedig arra volt jó, hogy manapság már senki nem hiszi Magyarországon, hogy a csapatnak a korosztályos VB-n sikerülhet továbbjutnia a csoportjából, pedig a tavalyi EB bronz idején a nagyon optimisták már világbajnoki éremesélyekről is beszéltek...

Mit lehet ebben a helyzetben tenni

Ideje lenne őszintén kimondanunk, hogy Wilco van Buuren megbukott. Napjainkra a holland szakember teljesen elvesztette a nagyközönség támogatását, oda lett a szakmai hitelessége és utánpótlás-koncepciója elvérzett.

Filozófiája és munkamódszerei fölösleges konfliktusokat eredményeztek az amúgy is feszültségekkel teli magyar futballközegben. Ahelyett, hogy konszenzusos módon törekedett volna egy olyan kompromisszumos megoldásra, amely a klubok érdekeit sem sérti, egy olyan közös edzőtáborozás létrehozása mellett döntött, amely az U17-es csapatnál is bebizonyította, hogy működésképtelen és születésétől fogva kudarcra ítéltetett.

Kisteleki István amennyiben fenn szeretné tartani a hitelességnek legalább a látszatát az az U20-as VB után búcsút kell, hogy vegyen a holland szakembertől. Minden más megoldás csupán arra lenne jó, hogy a klubok és a szövetség közötti szakadék tovább nőjjön. Ez az a pillanat, amikor be kell látni, hogy van Buuren alkalmazása hibás döntés volt.

Wilco van Buuren elbocsátása után pedig újra ki kell találni a magyar utánpótlás jövőjét. Erre számtalan megoldás adódik, csupán ki kell választani a legjobbat az alternatívák közül.

Egy lehetséges alternatíva a jövőre

A következőkben felvázolom az általam elképzelt utánpótlás-rendszer újrastrukturálási folyamatának első lépéseit. Nem állítom, hogy ez az egyetlen járható út, de a mostani rendszer felépítésénél feltétlenül sikeresebb és hatékonyabb lehetne.

Ami a legfontosabb: ki kéne nevezni 3 neves, elismert és tapasztalt külföldi szakembert a magyar utánpótlás vezetőinek (Meglátásom szerint fel kéne kérni többek között Bölöni Lászlót, illetve Varga Zoltánt is). Az ő szerepük azonban a korábbiakkal ellentétben nem a szövetségi kapitány pozíció betöltése, hanem sokkal inkább egy stratégiai irányító szerep ellátása lenne.

Feladatuk lenne egy átfogó közép- és hosszú-távú utánpótlás-stratégia kidolgozása. Ezen stratégia elfogadásához és megvalósítához azonban legyen előfeltétel az MHLL, az MLSZ illetve az NB1 klubtulajdonosi tanácsának hozzájárulása.

Terveik és elképzeléseik alapján szigorítsák meg az akadémiák alapításához és működtetéséhez szükséges feltételeket (minden akadémia szakmai programját bírálják el egyénileg).

 
A fenti vezetők szerepe lenne továbbá a különböző utánpótlás korosztályos szövetségi kapitányainak kiválasztása is.

Valamint, létre kéne hozni a klubokkal, iskolákkal karöltve egy, az egész országra kiterjedő játékos-megfigyelő rendszert.

A fenti intézkedések véleményem szerint elősegíthetnék, hogy a magyar utánpótlás valóban szakmai szempontok alapján, teljesen új, biztos alapokra helyeződjön.

Évek óta szükség lenne egy valódi futballstratégiai koncepcióra. Minél többet várunk, annál nagyobb lesz a lemaradásunk...

Bízzunk benne, hogy még nem késő...